2011. március 12., szombat

Lariat




Első lariat stílusú nyakláncom. Eddig valahogy nem volt kedvem ilyet csinálni, talán mert az összes, amit eddig láttam, olyan finom és elegáns volt, én ilyet meg nem nagyon tudok kipréselni magamból. Aztán ahogy készítettem az előző bejegyzésben szereplő filigrán szettet, annyira megtetszett az a mélyzöld gyöngy, hogy valamit akartam belőle csinálni csak a magam örömére. A gyöngy adott volt, a filigrán minta is, beugrott mellé, hogy ilyen típusú lánc kell. Végül nem filigrán lett, mert nem akartam túl vastag karikát, csak egyszerű kis hurkos, de imádom. Rengeteget gondolkoztam rajta, hogy feltegyem-e a Meskára, vagy inkább tartsam meg. De magamnak bármikor tudok ilyet készíteni.
És fogok is:) Sokszor van olyan, hogy elkészítek valamit, és nem vagyok vele elégedett, mert nem olyan lett, amilyen a fejemben volt. Olyan is sokszor van, hogy tetszik a végeredmény, de eszem ágában sincs megtartani. Olyan is, hogy valami alkalomhoz, ruhához készítek magamnak egy ékszert, de ezekhez sem ragaszkodok, általában rólam szokták megvenni. És van pár munkám, amitől nem szívesen válok meg, mert annyira szeretem, de mégsem hordom. Olyan viszont most történt először, hogy elkészítettem egy ékszert, amivel teljesen elégedett vagyok, és hordani is fogom. Lehet, hogy nem egy nagy szám, de tökéletesen én vagyok.

2 megjegyzés:

Ildi-go írta...

Tényleg nagyon szép lett, de vigyázz nehogy mégis valaki lekönyörögje rólad! :))

Kricsár Annamária írta...

Ezt még könyörögni sem kell, fent van a Meskán. Magamnak meg csinálok egy másikat, ami csak az enyém:)