2010. szeptember 29., szerda

Elmaradások

Mostanában nem sok időm jutott fotózni, csak azokat fényképeztem, amit nagyon kellett. Pedig elég sok minden készült, és fura dolgok is:) Párról már végképp lemaradtam, mert már nincsenek nálam, de a legfurább csak holnap indul. Ez a szett az, ami még csak véletlenül sem én vagyok, magamtól még csak hasonlót sem csináltam volna. Nagyon ezüst, nagyon swarovksi, nagyon csillogós, nagyon lepke:) De a lényeg, hogy megrendelőnek tetszenek.


Ez pedig az első Kinema-befoglalásom. Nem bírtam várni vele, míg lesz rá időm, így csak egyszerű kis foglalatot kapott, de annyira szép, hogy nem is igényelt semmi körítést.


A már megszokott sünim, most unakitból. Így splitterrel sokkal inkább süni nekem, mint gyönggyel.


Ő pedig rendelésre készült.


2010. szeptember 26., vasárnap

Már megint játék

És megint a Facebook-on, de nem csak ott. A lényeg: ha van már tőlem ékszered, és kedved van játszani, fényképezd le használat-viselés közben, és küldd el nekem a képet, vagy töltsd fel a közös rajongói albumba. Határidő egyelőre még nincs, majd ha elég kupac kép összegyűlik. Utána amelyik a legtöbb szavazatot kapja, a beküldője választhat tőlem valamit. Meg a szavazók között is kisorsolok egy ékszert.
A már beérkezett képeket itt tudod megnézni.

Organza fülbevalók



Készült még négy sima organzás bedugós fülbevaló, és a Rita-féle organzás-drótos-üveges nyaklánchoz is csináltam egyet, szintén üvegből.

2010. szeptember 23., csütörtök

Üveg is, organza is, drót is



Újabb Rita-féle üvegmedál, kicsit máshogy befoglalva. Nagyon-nagyon elégedett vagyok vele, tehát a korábbi tapasztalatok alapján ez másnak nem nagyon fog bejönni:)

2010. szeptember 22., szerda

Tegnapi adag


Végre megcsináltam az első pár bedugós fülbevalót organzából. Ez még csak a próbaverzió, de tetszik, így lesz más színben is:)


Újabb bordós achát befoglalva, most rézlánccal.


És egy Rita-féle medál. Legközelebb jóval lágyabb 0,4 mm-es drótból készítem, ezzel nem lehet szépen "rásimítani" az üvegre a befoglalást.

2010. szeptember 21., kedd

Hosszú organzás



Nagy reményekkel kezdtem neki ennek a láncnak, de már készítés közben láttam, hogy nem olyan lesz, mint ahogy elterveztem. Hát, nem is lett:) Egyelőre nekem nagyon fura, nem is igazán tetszik. Bár annál jobb, mint amilyennek félidőben gondoltam:)

Kinema


Legújabb cserém végeredménye: egy nagy kupac üvegmedál Kinemától. Én csak egy fülbevalótartót adtam, és ennyit kaptam cserébe. Azt hiszem, én sokkal-sokkal jobban jártam:) Már alig várom, hogy legyen egy kis szabad kapacitásom, és befoglaljam őket.

2010. szeptember 20., hétfő

Kész a nyeremény



Elkészült Rena nyeremény-gyűrűje is, így készen van a teljes szett. Holnap indul is a nyerteshez.

Még egy organzás szett


Hekka játékára

Hekka játékot hirdetett: valamilyen gyereknek készült játékot, egyebet lehet bemutatni. Én ezt a párnakönyvet készítettem először a fiamnak. Máig nagyon büszke vagyok rá, főleg, hogy nem tudok varrni, ami még nem lenne akkora baj, de ráadásul utálok is.
Azóta már a lányom játszik vele. Eredetileg nem a horgolt macit készítettem hozzá, hanem egy kis Bence-figurát, de azt most nem találtam meg.
Minden oldalon van egy hely, ahova a kis figurát be lehet dugni, meg egy csomó minden, ami mozgatható: nyílnak az ajtók, szekrényajtók, ablakok.




A kedvencünk a fürdőszoba, ahol nem csak a kádban tud csücsülni a maci, hanem a ruhákat ki lehet szedni a szennyeszsákból, bele lehet tenni a mosógépbe, majd ki is lehet teregetni.





Az autó a másik nagy kedvenc, egy kis dudát is belevarrtam. A csónakos oldalról viszont már leszakadt a halacska a zsinór végéről.




A maci tud sátorozni, bográcsban halat vagy gombát főzni. De csak a barnákat lehet leszedni, a piros pöttyösöket odavarrtam:)






Zöld medál


Újabb Rita-féle üvegmedál, most zöldben és millefiori gyöngyökkel.

Lila-kék


Újabb organzás nyaklánc és gyűrű, most kicsit más formában, felemás lánccal. Bár a színei nem az enyémek, ettől függetlenül nagyon tetszik.

2010. szeptember 18., szombat

A nyeremény első része




A múltkori játékom nyertese, Rena kért pipacsos láncot, csak kékes-zöldes színben. Ez már nekem is tetszik:) Még gyűrű készül hozzá.

2010. szeptember 14., kedd

Újabb ékszertartó



Megint fali változat, és mivel már nagyon régen csináltam kisvirágos valamit, hát ez az lett:) (Ha az állandó kis virágaimból még nem lenne nyilvánvaló: tényleg infantilis vagyok.)

2010. szeptember 12., vasárnap

Újabb üvegek




Az első közös gyűrűnk Ritával. Nekem kicsit fura még, de tetszik:)
A medálok közül a zöld meg egyből nagy kedvencem lett. A rózsaszínes nem annyira... Meg neki elég nehéz lesz színben hozzá illő láncot találni.

Jáspis

2010. szeptember 9., csütörtök

Horgoltam



Valahogy ezekről a horgolt medálokról nem tudok jó képet csinálni. Amúgy ők tetszenek, nagyon is, csak a képeken nem látszik, hogy igazából milyenek.
A virágban egy szem ametiszt van, az ovális alapon meg a kedvenc ásványos összeállításom: ametiszt és fluorit.

2010. szeptember 8., szerda

3 bagoly


A már megvásárolt pici baglyos lánchoz kért még két rokont a vevő. Tök jó, hogy ők még világos színűek:)

2010. szeptember 6., hétfő

Csíkos ikrek


Rendelésre készült két nyaklánc, Lantos Rita üvegével, az én drótommal.

Sáltűk


Itt az ősz, jöhetnek a kendők, sálak, meg a sáltű-rendelések:) Felmerült, hogy csak lazább mintájú kendőkhöz jók a "szokott" tűim, így készítettem másfélét, vékonyabbat, biztosítótű-szerűeket. Egyszer régen már csináltam ilyet, de annak nem volt túl nagy sikere (főleg nálam nem, mert ezüst is volt, meg kék is, így elajándékoztam). Ezek már szebb színűek, legalábbis szerintem. Mivel én nem hordok kendőt, fogalmam sincs, hogy sikerük lesz-e vagy sem, de azért tetszenek:)

2010. szeptember 4., szombat

Icipici hurkolt fülbevaló


Szintén ritakata üvege az alap, csak most nem horgolt a burkolat, hanem hurkolt. Ez most csak sötétbarna színű, de lesz még sok-sok színből ez is, nem csak a horgolt változat.