2010. május 3., hétfő

Egy jó hétvége

Pénteken végre eljutottam abba galériába, amiről a múlt héten írtam, és amihez annyi segítséget kaptam tőletek az ékszerbemutatókhoz. A megnyitóról persze lemaradtam, mert mindkét gyerek természetesen akkorra lett beteg, de most bepótoltam. Jászberényiek és környékiek mindenképpen látogassák meg a J Galériát, ha szeretik a szép kézműves és iparművész dolgokat. Egy cikk a megnyitóról itt.
Vittem magammal fényképezőgépet is, csak épp elfelejtettem, így az indulás előtt jutott eszembe, hogy gyorsan kellene pár kép is. Olyanok is lettek:)





Az elsőn Ibolya gyöngyeit láthatjátok, aztán Bartos Kinga képeit, és Fekete Noémi munkáit, akinek kiemelném a gyönyörű ruhaterveit. És kép nincs róla, de Lantos Rita ékszereit is megnézhetitek, megvehetitek ott. Meg persze még sok-sok mindenkiét:)
Szombaton vásárban voltam, az idei elsőben. Nem sok mindent tudtam kivinni, de élveztem nagyon, már hiányzott a vásározás. Szerettem volna ott is fényképezni, de gép nélkül nem megy:) Mert persze elfelejtettem.
Délután viszont bepótoltam, a családi programot szétfényképeztem a tanulás nevében. Az eredményt itt megnézheti, akit érdekel.
És még a Magyar Kézművesek oldalon is olvasható a bemutatkozásom:)
Szóval szép hétvégém volt...


3 megjegyzés:

Kricsár Annamária írta...

Mici, igazán nincs mit. Az lenne fura, ha nem szeretném a Miciségeket.

Ibolya írta...

köszönöm a fotót, és az ajánlást!:) nagyon aranyos vagy!
én is ajánlgatlak mindenkinek, csak győzzed!:))

Kricsár Annamária írta...

Ibolya, az ékszereid magukat ajánlják. Jó volt élőben is megnézni őket.