Díjat kaptam Smidt Évától (Murano Manufaktura) és Hobbitól. Nagyon köszönöm mindkettőtöknek. A sokadik után sem unom meg, hogy ilyesmit kapjak:) Ugyanolyan jólesik a gesztus, mint az elsőnél:)
Szabályok is vannak, ezekért már nem rajongok annyira:) 7 dolgot kell írnom magamról, továbbadni, stb. A továbbadással nincsenek gondjaim, a magamról írással már akad. Egyszer már meg is tettem, itt megtaláljátok, ha olthatatlan kíváncsiságot éreztek. Az összes többi díjnál viszont ellógtam:) Úgyhogy most kompromisszumot kötök magammal, és írok 7 dolgot, de csak a munkámmal kapcsolatban, hiszen az is én vagyok. Semmi új nem lesz benne, akik már régebb óta figyelemmel kísérik a blogot, most nyugodtan abba is hagyhatják az olvasást...
1. Az alkotással kapcsolatban rühellem a szabályokat. Idegesít, amikor azt mondják, hogy ezt vagy azt az ékszert így KELL megcsinálni, valamelyik technikát úgy KELL használni. És ha valaki eltér a szabályoktól, azt miért kell lehurrogni? Így soha senki nem csinálna semmi újat, semmi érdekeset. Na persze néhány szabály van: például nem árt, ha tartós az az ékszer:) De hogy ha ezt valaki máshogy oldja meg, mint a többség, az miért lenne baj? Én például kimondottan díjazom, ha valaki, aki tőlem tanul, teljesen máshogy old meg egy feladatot, mint ahogy én tenném. Tetszik, hogy gondolkodik, tetszik, hogy beleteszi a kész ékszerbe saját magát, nem pedig egyszerűen csak lemásol valamit. Még akkor is, ha én máshogy csináltam volna, és esetleg nem is az én stílusom az ő megoldása. Nem tudom megérteni, miért gondolják sokan, hogy az ő módszerük az egyedül üdvözítő:)
2. Imádok kalapálni! Sajnos a szokott vörösréz zománchuzalom erre nem alkalmas, de ha sáltűket csinálok alumíniumból, akkor kiélem ezt a szenvedélyem. És mostanában fedeztem fel újra a sárgarezet. Nagyon sokáig nem is vettem a kezembe ilyen drótot, és igazából nem is tudom, hogy miért. Na, most viszont 2 hete, ha csak van egy kis időm a megrendelések mellett, ebből dolgozok. És kalapálok, és kalapálok, és kalapálok... Amellett, hogy jó érzés, még azt is szeretem nézni, hogyan változik közben a drót: a felülete, mintája, formája, de még a mérete is.
3. Nincs műhelyem, de még csak asztalom sem. A nagyszobában, a kanapén ülve dolgozom legtöbbször. Na, ezt másra már nem is nagyon tudjuk használni:) A háttámláján sorakoznak a drótok, gyöngyök, az ülőfelületen még két dobnyi drót, meg a szerszámaim. Utóbbiból sincs sok: egy kúpos fogó, egy lapos, egy spiccfogó, körömcsipesz, kalapács, reszelő. Ennyi. Így viszont mindig a gyerekeimmel lehetek, munka közben is lehet beszélgetni, mesélni...
4. Utálom az ezüstözött drótot:) Na jó, annyira nem utálom, de nem is szeretem. A színét sem, de az még nem lenne annyira baj, hiszen az alumíniumot meg bírom. De ha csinálok egy ékszert, azt szeretném, ha az egy életre szólna. Az ezüstözött meg nem ilyen. Persze, ha vigyázok nagyon a készítésekor, meg a tulajdonos is, akkor hosszú évekig szép maradhat, de ez nekem nem elég:) Lehet tisztítani is, párszor. Aztán előbb-utóbb csak lekopik az ezüstözés, még a jobb minőségű drótokról is... Igaz, hogy csak évek múlva, de akkor is:)
5. Egyszerre szeretem és nem szeretem a megrendeléseket:) Borzasztó jó érzés, mikor valaki annyira megbízik bennem, hogy szeretné, ha én valósítanám meg az elképzeléseit, vagy csak annyira tetszik neki valamelyik már elkelt ékszerem, hogy nem élhet nélküle:) Főleg, ha már vett tőlem valamit, és újra és újra megteszi. Ennél jobb visszajelzés nem is kellhet senkinek.
De néha besokallok tőlük, főleg, amikor annyi van, hogy a saját ötleteimre nem jut időm. Persze ilyenkor is örülök minden egyes rendelésnek, csak épp magamban dühöngök picit:)
6. Egyáltalán nem gondolom, hogy baj, ha egy ékszer feltűnő. Igenis legyen feltűnő, akár meghökkentő, akadjon meg rajta mindenki szeme:) Annak szerintem semmi értelme, hogy olyat hordjon akárki, amit észre sem lehet venni.
Viszont ne legyen rikító. Ne nyomja el a viselőjét. Van, akinek az egyénisége, stílusa, öltözéke elbírja a vadabb dolgokat is, van, akinek a viszonylag szolidabbakat.
Ha rajtam múlik, én a bevállalósabb ékszereket preferálom:)
7. Néha szeretem a színeket, ilyenkor jöhetnek nagyon durva színkombinációk is:) A vörösréz valahogy kevésbé inspirál a vadabb színhasználatra, annyira szeretem a saját színét, hogy nekem sokszor elég az is. Mondjuk színes fonalakkal azért tetszik ez is:) A sárgaréz mellé viszont jöhetnek a gyöngyök, jó tarkák!
Azt gondoltam, pár mondattal megúszom ezt a 7 dolgot is, de megint rámjött a szómenés:) Gratulálok mindenkinek, aki idáig eljutott az olvasásban:)
És akkor a 7 ember, akinek továbbadnám:
- Boda Szilvia,
- Eszterda,
- Ildi-go,
- Ibolya,
- Nagycsili,
- Szigami,
- Csutkailda.
Indoklás most nincs, aki ismeri őket, annak úgyis egyértelmű, aki pedig még nem, mindenképpen pótolja ezt a hiányosságát:)
1. Az alkotással kapcsolatban rühellem a szabályokat. Idegesít, amikor azt mondják, hogy ezt vagy azt az ékszert így KELL megcsinálni, valamelyik technikát úgy KELL használni. És ha valaki eltér a szabályoktól, azt miért kell lehurrogni? Így soha senki nem csinálna semmi újat, semmi érdekeset. Na persze néhány szabály van: például nem árt, ha tartós az az ékszer:) De hogy ha ezt valaki máshogy oldja meg, mint a többség, az miért lenne baj? Én például kimondottan díjazom, ha valaki, aki tőlem tanul, teljesen máshogy old meg egy feladatot, mint ahogy én tenném. Tetszik, hogy gondolkodik, tetszik, hogy beleteszi a kész ékszerbe saját magát, nem pedig egyszerűen csak lemásol valamit. Még akkor is, ha én máshogy csináltam volna, és esetleg nem is az én stílusom az ő megoldása. Nem tudom megérteni, miért gondolják sokan, hogy az ő módszerük az egyedül üdvözítő:)
2. Imádok kalapálni! Sajnos a szokott vörösréz zománchuzalom erre nem alkalmas, de ha sáltűket csinálok alumíniumból, akkor kiélem ezt a szenvedélyem. És mostanában fedeztem fel újra a sárgarezet. Nagyon sokáig nem is vettem a kezembe ilyen drótot, és igazából nem is tudom, hogy miért. Na, most viszont 2 hete, ha csak van egy kis időm a megrendelések mellett, ebből dolgozok. És kalapálok, és kalapálok, és kalapálok... Amellett, hogy jó érzés, még azt is szeretem nézni, hogyan változik közben a drót: a felülete, mintája, formája, de még a mérete is.
3. Nincs műhelyem, de még csak asztalom sem. A nagyszobában, a kanapén ülve dolgozom legtöbbször. Na, ezt másra már nem is nagyon tudjuk használni:) A háttámláján sorakoznak a drótok, gyöngyök, az ülőfelületen még két dobnyi drót, meg a szerszámaim. Utóbbiból sincs sok: egy kúpos fogó, egy lapos, egy spiccfogó, körömcsipesz, kalapács, reszelő. Ennyi. Így viszont mindig a gyerekeimmel lehetek, munka közben is lehet beszélgetni, mesélni...
4. Utálom az ezüstözött drótot:) Na jó, annyira nem utálom, de nem is szeretem. A színét sem, de az még nem lenne annyira baj, hiszen az alumíniumot meg bírom. De ha csinálok egy ékszert, azt szeretném, ha az egy életre szólna. Az ezüstözött meg nem ilyen. Persze, ha vigyázok nagyon a készítésekor, meg a tulajdonos is, akkor hosszú évekig szép maradhat, de ez nekem nem elég:) Lehet tisztítani is, párszor. Aztán előbb-utóbb csak lekopik az ezüstözés, még a jobb minőségű drótokról is... Igaz, hogy csak évek múlva, de akkor is:)
5. Egyszerre szeretem és nem szeretem a megrendeléseket:) Borzasztó jó érzés, mikor valaki annyira megbízik bennem, hogy szeretné, ha én valósítanám meg az elképzeléseit, vagy csak annyira tetszik neki valamelyik már elkelt ékszerem, hogy nem élhet nélküle:) Főleg, ha már vett tőlem valamit, és újra és újra megteszi. Ennél jobb visszajelzés nem is kellhet senkinek.
De néha besokallok tőlük, főleg, amikor annyi van, hogy a saját ötleteimre nem jut időm. Persze ilyenkor is örülök minden egyes rendelésnek, csak épp magamban dühöngök picit:)
6. Egyáltalán nem gondolom, hogy baj, ha egy ékszer feltűnő. Igenis legyen feltűnő, akár meghökkentő, akadjon meg rajta mindenki szeme:) Annak szerintem semmi értelme, hogy olyat hordjon akárki, amit észre sem lehet venni.
Viszont ne legyen rikító. Ne nyomja el a viselőjét. Van, akinek az egyénisége, stílusa, öltözéke elbírja a vadabb dolgokat is, van, akinek a viszonylag szolidabbakat.
Ha rajtam múlik, én a bevállalósabb ékszereket preferálom:)
7. Néha szeretem a színeket, ilyenkor jöhetnek nagyon durva színkombinációk is:) A vörösréz valahogy kevésbé inspirál a vadabb színhasználatra, annyira szeretem a saját színét, hogy nekem sokszor elég az is. Mondjuk színes fonalakkal azért tetszik ez is:) A sárgaréz mellé viszont jöhetnek a gyöngyök, jó tarkák!
Azt gondoltam, pár mondattal megúszom ezt a 7 dolgot is, de megint rámjött a szómenés:) Gratulálok mindenkinek, aki idáig eljutott az olvasásban:)
És akkor a 7 ember, akinek továbbadnám:
- Boda Szilvia,
- Eszterda,
- Ildi-go,
- Ibolya,
- Nagycsili,
- Szigami,
- Csutkailda.
Indoklás most nincs, aki ismeri őket, annak úgyis egyértelmű, aki pedig még nem, mindenképpen pótolja ezt a hiányosságát:)
2 megjegyzés:
Nahát! Köszönöm szépen a díjat!
Azt is, hogy írtál a munkádról. Ez számomra sokkal beszédesebb, mint ha leírnád, hogy hány éves vagy, vagy hogy hova jártál iskolába.
Tetszik az ars poeticád az alkotással kapcsolatban, fogadd őszinte elismerésemet és tiszteletemet!
Köszönöm a díjat! :)
És jó volt olvasni rólad!!! :)
Megjegyzés küldése