2009. június 9., kedd

Kipróbáltam


Mindig úgy gondoltam, hogy a chain maille az a drótos technika, amit soha nem fogok kipróbálni. Hát, egy részről rosszul gondoltam, ugyanis a próba megvolt, de az biztos, hogy ez sem az én műfajom. Bizonyos szempontból sokkal könnyebb, mint gondoltam (legalábbis ez az egyszerű változata), ugyanis a karikák sorrendje, meg összerakása egyáltalán nem bonyolult. Viszont ebből a bevonatos drótból, és ilyen szerszámokkal én képtelen vagyok megfelelő karikákat csinálni. Mivel még soha nem találtam olyan csípőfogót, amelyik szépen vágná a drótot, körömcsipeszt használok erre a célra. Az viszont nem fér oda a rugóformához, amiből a karikákat vágnám. Tehát már nem szép a drótvég, reszelni kell(ene). Lereszeltem az összes körmömet, két ujjamról a bőr nagy részét, aztán az összes türelmemet. És ha kinagyítjátok a képeket, látszik, hogy nem érnek össze teljesen a karikák, és szabálytalanok is.
Végül 1,2-es rézből csináltam egy karkötőt, ez már nem bök, mint az ezüstözött, egy kicsit szabályosabb is. Viszont fogalmam sincs, kinek szánom. Vastag is, nehéz is, nem nőies. De nem is férfias a gyöngyök és a kapocs miatt. Azért tetszik:)

9 megjegyzés:

Csipcsilla írta...

Sokmindent tudunk már rólat, legfőképp, hogy gyönyörű ékszereket készítesz, de szeretném, ha jobban megismerhetnénk. Nézz be hozzám játékra!

Babra írta...

Sztem nem is férfias:) Lehet hogy nem légiesen könnyű finom nőies, de igazán vagány nőies. Szeritnem:) Nekem tetszik!

Kricsár Annamária írta...

De jó, nem vagyok vele egyedül:)

Theia írta...

Ne csípőfotóval vágd szét a szemeket, hanem fűrészeld! :-)
Nekünk idén a suliban volt láncfűzés feladat, 3 "rugót" szépen elcsíptam csípőfogóval, mire felfogtam, hogy ez így nemlesz jó, és mire szóltak, hogy fűrészelni kell, ha jót akarok. Egyébként az is szívás, 3-4 szemenként érdemes vágni, mert fűrészelés közben szétcsúsznak a szemek. :-/

Kricsár Annamária írta...

Theia, de jó, te is olvasol? Én téged szoktalak:)
És köszi a tanácsot, HEra is javasolta, már néztem is hozzá való fűrészt, de persze nálunk semmi efféle nem kapható.

Hoyacarnosa írta...

Szerintem is nőies és vagány is. Szívesen elfogadnám :)

Kricsár Annamária írta...

Erika, ha nem kel el a vásárban, elküldöm neked:)

Névtelen írta...

Szerintem csodásak a dolgaid, nem tudom miért vagy kishitű! Csak ne adogass te senkinek semmit, csak jó pénzért! Most képzeld, ha még igazán érdekelt volna is a dolog és úgy állsz neki...Egyébként hol lehet ezt megtanulni? Kitől? A rézdrót és kézügyesség mellett milyen szerszámok kellenek? Olvastam, csípőfogó, fűrész..és mire tekered rá ilyen egyformára? Aztán fonod, tekered? Több kérdésem nincs...:-)))Gratulálok!!!

Kricsár Annamária írta...

Szia!
Ha csak erre a technikára gondolsz, akkor nem tudom, kinél lehetne megtanulni, de a neten elég sok leírást lehet találni, kezdésnek nagyon jók. Ha érdekel, keresek neked néhányat.
Bármire fel lehet tekerni, aminek megfelelő az átmérője, én horgolótűket szoktam általában használni, abból van jó sok méret. Így lesz egy rugóforma, amit szétvágsz karikákra fűrésszel. Na, én itt rontottam már az egészet, mert a környéken egyszerűen nem lehet alkalmas fűrészt szerezni. Anélkül viszont már nem lesz jó, mert bizony bökni fognak a karikák, főleg, hogy ahhoz nincs türelmem, hogy egyesével megreszeljem minden karika mindkét végét.
Aztán csak összefűzöd a karikákat, és kész:)