2011. január 27., csütörtök

Hinta




Pár napja nézegettem az eladott ékszereim albumát, és a Hagyjál lógva láncot látva arra gondoltam, hogy ezt meg kellene csinálni máshogy is. De konkrét ötletem nem volt. Tegnap pedig megláttam Vadjutka linkjét erről a boltról. Hát hatalmas! Még az eladott termékeit is majdnem végignéztem, pedig van neki belőle jócskán. És már meg is volt az ötlet, hogyan kellene az emberkét megcsinálnom.

Megint maradék





Két nagyobb kékes színű üveggyöngyöm is volt a maradékos dobozomban, hosszú lánchoz nem szívesen használtam volna őket, annál azért szebbek, de eddig mégsem jött az ötlet, hogy mi is legyen belőlük. Most viszont elhatároztam, hogy ők sem ússzák meg a felhasználást, minden maradéknak mennie kell:)
Az utolsó szett már nem megmaradt gyöngyből készült, ez egy hengeres cseresznyekvarc gyöngy. És ennél igazán elengedtem magam, jó alaposan megcsicsáztam:)

2011. január 20., csütörtök

Icipici



Régen készítettünk már Ritával valami közöset, épp itt volt az ideje. Ilyen pirinyó medált nem is csináltam még, de biztos, hogy lesz még hasonló, nagyon tetszik, pont a mérete miatt.

Maradék újra





Megint maradékot hasznosítottam: ebből a kupac fagyöngyből csak két szemet használtam fel sáltűhöz, a többi meg csak várt és várt. Most viszont elfogyott mind.
A szett ötlete nem az enyém: a lányom pakolgatta így egymás mellé az elkészült kis halszálkás elemeket. Amikor a lánc elkészült, közölte, hogy ehhez karkötő is kell:)
A maradékot pedig egy egyszerű és nagyon hosszú lánchoz használtam.