2010. november 9., kedd

Egyszerűek




Már nagyon itt az ideje, hogy készüljek a karácsonyi vásárokra, gőzerővel gyártom az egyszerűbb darabokat:)

2010. november 3., szerda

Két kék szögletes




Nagyjából mindkettő olyan, mint az előző Rita-üveg, a barna. Az egyiken még lógók is vannak. A lánchoz kapcsolódásban különböznek kicsit, meg persze a láncmegoldásban: az egyik két bőrszálon lóg, a másik rézláncon ugyan, de jó hosszún. És utóbbit Rita készítette, én csak a kapcsokat tettem rá.

Két elrontott



Olyasmit szerettem volna, ahogyan az igazi ékszerészek köveket foglalnak be, csak épp én drótból szerettem volna. Az ötlet még mindig tetszik, a kivitelezés nem. Sokkal merevebb, ridegebb drótot kellett volna választanom, úgy nem lennének kis hézagok az üveg és a keret között. Meg a kis füleket is jobban rá lehetne simítani a medálra.



Ez pedig pont olyan flitteres fülbevaló, mint a kék, csak épp sokkal rondább. Ezzel az áttetszős flitterrel sehogy sem mutat.

2010. november 2., kedd

Jó ideig az utolsó organzák (remélem)



Abszolút kedvenc: bronzbarna és olajzöld, kitűző és medál egyben. Le lehet húzni a láncról, és brossként használni. Gyűrű is készült hozzá.


Szintén kétfunkciós, ennek hátuljára is kitűzőalap és medálalap is került.




2010. november 1., hétfő

Bemutatkozik Scoud




"Egy fórumon találkoztam egy sráccal, aki láncruhák készítésével foglalkozott. Készített lánckesztyűt, láncinget, öveket, kulcstartókat, meg még sok mindent. Ettől kaptam kedvet én is hasonló dolgok elkészítésére. Eleinte még horganyzott acéldróttal dolgoztam, kissé nagyobb méretekben. Megtanultam saját magam elkészíteni a láncszemeket, bár volt vele sok munka, és a kezem is kikezdte, de egy idő után belejöttem.

Mivel ez sok időm elvette, egy hosszabb szünetet tartottam. Egyik nap kaptam egy lánytól egy „megrendelést”, amit az anyjának szánt születésnapi ajándékként. Később kissé másképp alakultak a dolgok, és nem csak egy lányként tekintettem rá. Azt, hogy ékszereket kezdtem el készíteni, lényegében neki köszönhetem.

2010. február vége fele készültek el az első ténylegesen ékszernek szánt munkáim. Igaz, a láncszemeket nem magam készítettem, megfelelő alapanyagok híján, de újra sikerült belelendülnöm az efféle elfoglaltságba. Készítettem sok karkötőt, fülbevalót, nyakláncot, majd barátnőm rátalált erre a blogra. Sok ötletet találtam itt, amit később én is fel tudtam használni, pl. a halszálka elkészítési módját. Ezek után már csak szabadidő kellett, és tudtam dolgozni. Többnyire éjszakánként dolgozok, így ritkán zavar meg bárki is.

A barátnőm is rengeteget segít nekem, sokszor ő lát el ötletekkel. Készítettem már úgy ékszert, amit ő tervezett meg, bár kissé nehéz feladat volt, mert nem mindig értettem, mit is szeretne.

Az ékszereimnek készítek egy honlapot, ami szép lassan a végére ér. Ott megtalálhatóak lesznek az eddig elkészített műveim.

Igyekszem minél több és szebb alapanyagot felhasználni az ékszerekhez, ezzel is gazdagítva a szín- és a formavilágot. Remélem az idő múlásával képes leszek szépen megmunkálni a drótokat, és még több ékszert készíteni."

Honlap: láncékszerek.info

Meska: tenczerszofi.meska.hu